ingatlan.org - a hirdetesek.info csoport tagja

Bejelentkezés

Ingatlanpiaci hírek

Ingatlanadó: kész a javaslat, de még egyeztetik

Elkészült a pénzügyi tárca ingatlanadóról szóló javaslata, ám a kormánypártok az egyeztetések során arra az álláspontra helyezkedtek, hogy erről a kérdésről más adómódosításokkal együtt beszéljünk - mondta Veres János pénzügyminiszter egy háttérbeszélgetésen. Az ingatlanadó Veres szerint nem került le a napirendről, hiszen 2008-as bevezetése szerepel a konvergenciaprogramban.

Ám meg kell jegyezni: ha "más adónemekkel együtt", vagyis inkább a nyár folyamán tárgyalnak róla, és ősszel kerülhet a parlament elé, akkor aligha lesz bevezethető az új adó januártól. Miután egy ilyen újdonsággal a helyi önkormányzatoknak is lesz dolguk, vélelmezhető: az új ingatlanadót legelőbb 2008 júliusától lehet bevezetni, és nem (ahogyan korábban terezték) januártól.

Veres hangsúlyozta azt is: a pénzügyi tárca is úgy gondolja, hogy más adónemekkel együtt kell tárgyalni az új értékalapú ingatlanadóról. Szerinte akár négy másik adónem is megszűnhet ezzel párhuzamosan - igaz, ennyi a szakmai minimum is. Ma ugyanis létezik a telek-, illetve az építményadó, valamint külön a vállalkozók és külön a magánszemélyek kommunális adója. Ezeket a helyi adókat nem mindegyik önkormányzat alkalmazza, ám annyi bizonyos: az értékalapú ingatlanadó bevezetésével együtt nem lehet párhuzamosan fenntartani őket.

Kormányzati koncepció és a kormányzat illetékesének részvétele nélkül zajlanak a tervezett ingatlanadóról szóló konferenciák. Az ingatlanos szakma így magával vitázik, illetve leginkább egyetért abban, hogy 2008-ban még nem lenne célszerű bevezetni a régi-új adót. Már csak azt nem tudni, hogy a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra egyaránt kivetik-e, milyen értékelés szerint és ki készíti el az értéktérképet, és legfőképpen: mennyi lesz az adó mértéke? A tegnapi Portfólió konferencián már egyenesen sokkolónak minősített egyszázalékos éves adómértékkel szemben a szakma a minap elhintett 0,25 százalékos adót már tárgyalási alapnak tekinti. Kérdés, hogy kivel fognak erről tárgyalni, hiszen egyelőre csak annyit tudnak, hogy lesz kormányzati javaslat.

A független nemzetközi ingatlanos tanácsadó szervezet, a RICS igazgatója, Alun K. Oliver azt mondja, az ingatlanadót a rendszer szerkezetének átalakítására kellene felhasználni, és lehetőleg minél szerényebb mértékben kivetni, különben nemkívánatos hatásokkal járhat. Mehrli Péter, a Magyar Ingatlanszövetség elnöke rámutatott: a kalákában építkezők ki fogják kerülni az adót, ha az megfizethetetlennek bizonyul, és mint arra van példa Dél-Európában, a házakat egyszerűen nem fogják befejezni, azaz bevakolni, hogy hivatalosan ne minősüljenek késznek.

A jelenleg is létező önkormányzati ingatlanadókból, illetve építmény- és telekadóból 63 milliárd forint a bevétel, a plafon a négyzetméterenkénti 900 forint évente, de sok önkormányzat ki sem veti. Oszkó Péter, a Deloitte most kinevezett elnök-vezérigazgatója szerint az új adó nem vezethet többletteherhez, csak az eredeti célt szolgálhatja, a vagyonos réteg nagyobb bevonását a teherviselésbe. Hornok Krisztián, a DTZ ügyvezetője szerint a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra nem lehet egyforma sémát húzni, mert az beláthatatlan károkat okozna.

Dátum: 2007. Május 22.

Forrás: http://www.nol.hu

Kapcsolódó link: http://nol.hu/cikk/446089/


Tanfolyam.hu banner